Bemutatkozás
A 42. Állomás! Kulturális Egyesület, perkátai fiatalok ötletéből alakult 2003 elején. Hiánypótló szerepet kívántunk betölteni a falu életében. Szűkösnek találtuk a perkátai kulturális rendezvények körét. Küldetésünknek tekintettük a minél sokszínűbb és gazdagabb közösségteremtő programok megvalósítását.
A település tenni akaró fiataljait próbáltuk összefogni, az ő energiájukat, tudásukat kamatoztatni a falu javára, hogy minél változatosabb programokat valósítsunk meg a lakóhelyünkön.
Az első években a fiataloknak Filmklubot szerveztünk. Innen származik az egyesület logója. Minden szombat esténként összegyűltünk és közösen kiválasztott filmeket néztünk meg. Felszerelésünket (projektor, vetítővászon, hangtechnika) az egyesületi tagdíjakból és pénzbeli, valamint tárgyi adományokból biztosítottuk. Ezekkel a technikai felszereléssekkel akkoriban a falu rendezvényein is vállaltunk szerepet.
A gyermek korosztálynak heti rendszerességgel játékos foglalkozásokat szerveztünk a Kuckó klub formájában. Ezek a programok az év jeles napjaihoz kapcsolódó hagyományok köré szerveződtek, hol kézműves foglalkozások, táncos mulatságok, sportvetélkedők, kirándulások, filmvetítések vagy oktató jellegű előadások formájában. Később – az érdeklődési területet bővítve – angol nyelvű gyermekfoglalkozások is kerültek a kínálatunkba.
A falu programkínálatát bővítendően szerveztünk focibajnokságot, családi vetélkedőket főzőversennyel, majálist. Nemzeti ünnepeink méltó megünnepléséhez hang- és képanyaggal csatlakoztunk, fáklyás felvonulásokat szerveztünk. Kezdeményezésünkre indultak el - eleinte még szorosan az egyházközséggel együttműködve - az adventi programok: gyertyagyújtás, lelki felkészülés és kézműves foglakozások keretében.
A kezdeményezésink idővel a falusi rendezvények programkínálatában szerveződtek meg, így a továbbiakban társszervezőként, támogatóként vettünk részt ezeken.
Az utóbbi években tagjaink a rendezvényszervezésben már nem vették ki részüket. Tagjaink igényei és érdeklődése is a község értékeinek megőrzése felé fordult.
Fő célkitűzésünk lett a perkátai közösség hagyományaink, kultúrájának és környezetének megőrzése és bemutatása a jelenlegi közösségnek és a jövő generációinak. A perkátai környezet (épített és természetes) és kulturális örökségek megóvása, bemutatása (ismeretterjesztő előadásokon, túrákon, kiadványokon és fórumokon keresztül) és az értékőrzés népszerűsítése. Kulturális értékek, hagyományok és a helyi történelem bemutatása a jövő generációinak.
Ezen tevékenységünket – a Perkátai ÁMK intézményével együttműködve és civil szervezeteket támogató pályázatok felhasználásával – kiemelten a perkátai Győry Kastély tetőterében 2019-ben kialakított állandó kiállítási anyag rendezésével és fejlesztésével, valamint a Perkátai Értéktár tematikus füzetsorozat köteteinek kiadásával valósítjuk meg.