Helytörténeti és technikatörténeti állandó kiállítás

 

 

A Győry kastély padlásterében 2019. január 31-én a Perkátai Általános Művelődési Központ és a 42. Állomás! Kulturális Egyesület közös rendezésében megnyílt a

HELYTÖRTÉNETI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS.

A kiállításon az Önkormányzat helytörténeti bemutató anyaga mellett látható a "Perkátai Gyűjtemények" teljes eszközállománya.

Horváth Dóri írása a DUOL napilapban a megnyitóról:

 „A tárlatnak – amely a Helytörténet és Technikatörténeti Kiállítás nevet viseli – a megvalósítói a Perkátai Általános Művelődési Központ, illetve a 42. Állomás! Kulturális Egyesület. A berendezésben a fő kezdeményező és kivitelező Rajcsányi László, Perkáta díszpolgára, a Perkátai Gyűjtemények magángyűjtemény tulajdonosa volt, aki az elejétől a végéig részt vett a munkálatokban. A tárlat kialakításához Perkáta önkormányzata is hozzájárult, továbbá egy pályázati lehetőséget is kihasználtak a minél színvonalasabb összeállításhoz.

            A több részletből álló kiállító teremben Rajcsányi László országszerte elismert kincseit tekinthetik meg az érdeklődők.

Az elhivatott régiséggyűjtő szerette volna méltó helyen látni az évek során összegyűjtött tárgyait, tovább hagyományozni azt az utókornak.

Rajcsányi László szenvedélye egészen gyermekkoráig vezethető vissza. Saját elmondása alapján kiskorától kezdve együtt élt ezekkel a tárgyakkal – a tárlaton helyet kapott a négyéves korában használt tejes pohara, valamint a fakard, amivel nyolc esztendősen játszott. Az évek során felhalmozódtak ezek az eltett emlékek, s nyugdíjazása után a rendszerezésükbe fogott.– Amikor többen kezdték látni a hóbortomat, hogy én ezeket összegyűjtöm, és polcokra rakom, akkor rokonok, szomszédok, ismerősök hozták, amit otthon találtak. Volt, aki talicskával tolta át a padláson talált régiségeit – idézi fel a kezdeteket.

Később, amikor már „múzeumként” funkcionált az átalakított garázs, a visszatérő látogatók is rendszeresen vittek magukkal valamit a perkátai gyűjtőnek.

Rajcsányi László tulajdonában van jelenleg egy egyedi retró kismotor gyűjtemény, ahol tíz ország tizenhat kismotorja található meg.– A benzinnel be voltam oltva becsületesen már fiatalabb koromban – vallja magáról az elhivatott régiséggyűjtő.

Az első autója megvásárlása után azonban nem közlekedett motorral. A nyugdíjba vonulásakor a családjától kapott egy Dongót, a vállalatától pedig egy Danubiát. Ettől kezdve szívesen foglalkozott kismotorok megvásárlásával és felújításával, a terve az volt, hogy létrehoz egy gyűjteményt azokból. Az első kettő után egy Berva és egy Panni motor következett, amelyeket ő maga renovált újra. Később más kismotorokkal kezdett el foglalkozni: a környező országok ilyen típusú járművei érdekelték, így hozzájuk kapcsolódó könyveket olvasott, kutatta azokat a típusokat, amik itt, Magyarországon megtalálhatóak voltak, és azokat is, amiket nem ismert; a román, jugoszláv járműveket. Többet vásárolt, felújított, s így lassanként kialakult az ötven köbcentis motorokból álló kollekció.

A motorok mellett más közlekedési eszközök is megtalálhatóak a Perkátai Gyűjteményekben: szép számú kerékpárral is találkozhat az, aki a tárlatra látogat.

– Egy nap megkeresett egy férfi Németországból, aki később a barátom lett, hogy van sok régi kerékpárja, szeretné ezeket valahol elhelyezni, nem szeretném-e a gyűjteményem mellé azokat? – árulta el Rajcsányi László a biciklik történetét. Majd így folytatja: – Akkor már meg volt a gyűjteményem honlapja, többen ismerték. Azt mondta, hogy ezeket a kerékpárokat fel kell újítani, neki nincs rá ideje. Ő maga nagyon beteg volt, és szerette volna, ha ezek a kerékpárok itt, Magyarországon lennének elhelyezve halála után, hazafias indíttatásból kívánta így.

A szintén gazdag gyűjtemény több egyeztetést követően végül Perkátára került. A kollekció egyik legérdekesebb példánya az 1896-os ­amerikai kerékpár, amely a felajánló utolsó szerzeménye volt, s komoly utánajárást igényelt a felújítása. Az 1970-es évek biciklijeiig vannak kiállítva darabok a tárlaton, s maga a gyűjtemény folyamatosan bővül. Rajcsányi László is készített hozzá replikákat, sőt egy velocipéd is színesíti a kétkerekűek sokaságát.

Az új állandó kiállítás tematikája hasonló ívet fog át, mint a Perkátai Gyűjteményeké. A jövőbeli látogatók szeme elé tárul a kismotor-, kerékpár kollekció, s ezeket összefogva a járműtechnikai gyűjtemény – mert egyéb tárgyak is kerültek a terembe, érdekesség gyanánt. A második részben a helytörténeti tárlat eszközei, berendezési tárgyai, valamint az egykori perkátai Falumúzeumból ismert bútorok, a mindennapi élethez hozzátartozó kellékek láthatóak. Az egyéb technikatörténeti gyűjtemény is gazdagítja a repertoárt: fényképezőgépek, írógépek, szerszámok és még sok más érdekesség tekinthető meg ennél a résznél is. A híradástechnika vonala szintén képviselteti magát régi rádiók, televíziók és telefonok által.

Ebben a gazdag, tizenkét évre visszanyúló gyűjtői tevékenységben Rajcsányi Lászlót támogatta a családja is. Az interjú ideje alatt többször kihangsúlyozta feleségének, Gizikének a türelmét, aki elnézően figyelte gyűjtőszenvedélyét, amíg végül maga is egyre jobban érdeklődött férje hobbija iránt. Két unokájuk mindig izgatottan veszi szemügyre a Perkátai Gyűjtemények tárgyait, hiszen számukra teljesen újdonságnak számítanak ezek. Talán belőlük fakadóan gondolt László a kiállítás berendezésekor a fiatalságra is, s saját elmondása szerint reméli, hogy a szakmaválasztásban is aktív szerepet tud majd betölteni a tárlat, a megtekintő diákság körében.

A Helytörténeti és Technikatörténeti Kiállítás minden korosztály számára tud adni valamit, amiben örömét leli és felkelti az érdeklődését. Az idősebbek számára a régi időket idézik fel a kiállítás tárgyai, amíg a fiatalságnak sok érdekességgel, újdonsággal szolgálnak.

A megnyitóünnepségen beszédet mondott Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere, valamint Bogó Anikó, a Perkátai Általános Művelődési Központ igazgatója. Szakmailag dr. Baráth Károly és Rajcsányi László mutatta be a kiállítást a vendégeknek, továbbá Lászlóné Szabó Edit, a József Attila Nagyközségi Könyvtár vezetője ismertette a Perkátai Értéktár füzetsorozat legújabb darabjának a tartalmát.”

A kiállítás az ÁMK. nyitvatartási idejében látogatható.

 

Címkék