A perkátai Zárdakápolna harangja

 

 

A perkátai Zárda és mellette a leányiskola megépítésének gondolata Győry László gróf és Galgóczy Ferenc plébános fejében született meg az 1870-es évek elején.

A Zárda alapítási munkálataihoz gróf Győry László 1873-ban kezdett hozzá, és pár év alatt, 1878-ban be is fejezte az építkezést.

1878 augusztus 25.-ém Pauer János megyés püspök végezte a leányiskola, a Zárda és benne a kápolna szentelését, gróf Győry László, Győry Terézia és Galgóczy Ferenc plébános jelenlétében.A szertartáson még részt vettek az Irgalmas Nővérek, a Pauli Szent Vince Szeretetleányainak Társulatától és nagy létszámban a falu lakossága.

Gróf Győry László az építési munkák megkezdésekor rendelt 2 db 16 kilógrammos harangot Walser Ferenc harangöntő mestertől, egyet a kápolna részére, a másikat a grófi birtok Belmajorjába. A két harangot 1875 május 1-én kiöntötték Walser pesti műhelyében.

A háború utáni években a harangokat leszedték eredeti helyükről. Az egyik harangot az 1949 őszén felépült református templomba vitték, ahol a mai napig szolgál.

Ez a másik harang egy rövid Szőlőhegyi kitérő után a Termelőszövetkezet Gépállomásán szolgált 60 évet, mint ebéd és munkaidőt jelzőeszköz. Lelkiismeretes emberek mentették meg az utókor számára, és Ébl István és a szőlőhegyi gazdák által állított, és 2012 július 7-én felszentelt fakereszt mellé került egy haranglábra.

Biztonságát a szőlőhegyi állapotok miatt nem lehetett hosszú távon garantálni, ezért Ébl István a „Perkátai Gyűjtemények”- ben helyezte el a megmentett harangot.

Szerző
Rajcsányi László
Utoljára módosítva
2022. 12. 02., Pén – 13:15