Orion 115A kétgombos, házilag átalakított
Orion 115A Néprádió 1952- ből. Házilag átalakítva.
Nagybátyám hagyatékából.
A néprádió
A néprádió tömegesen forgalomba hozott, olcsó, korlátozott tudású és szolgáltatású, egyszerű kivitelű, jellemzően államilag támogatott árú rádióvevőkészülék. Funkcióját tekintve azonos, műszaki kialakításban azonban nagyban eltér az úgynevezett vezetékes rádiótól.
A politikai elit a rádiós hírközlésben a kezdetektől fogva a széleskörű tömegtájékoztatás és propaganda terjesztés egyik fontos eszközét látta. Az adótornyok hálózatának kiépítése mellett a vevőkészülékek kiskereskedelmére is komoly hatást gyakorolt az aktuális hatalom. A felsőbb osztályok számára elérhető iparművészeti remekműnek számító díszes favázú, magas színvonalú, több hullámsávos "világvevő" rádiókkal párhuzamosan a Horthy-korszakban 1939-től, a Rákosi-korszakban 1949-től gyártották a kisebb méretű, egyszerű tudású, olcsón megvásárolható néprádiókat.
Az I. magyar néprádió program (1939-) – a „Horthy Néprádió”
Kapcsolódva az európai tendenciákhoz, hazánkban már az 1930-as évek elején felmerült egy olcsó, mindenki részére elérhető rádiókészülék igénye. A szakemberek az előfizetői létszám lassú emelkedésének egyik okát a drága készülékekben s a magas előfizetési díjban látták. A havidíj csökkentésének tervezésén kívül a hivatalos szervek nem tettek az ügy érdekében mást. A rádiógyárak is érezték egy olcsó néprádió szükségességét, s megpróbáltak forgalomba hozni egyszerű tudású, olcsó készülékeket. Ezek az akciók nem voltak képesek átütő sikert hozni, mert még ezek a készülékek is sokba kerültek a nagy létszámú, szegény társadalmi rétegeknek.
Az áttörést a Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt. javaslata hozta, mely szerint a Rádió, a Posta, a rádiógyárak és az áramszolgáltatók álljanak össze és közösen finanszírozzanak egy olcsó népvevőt. A gondolat sikeresnek bizonyult, 1939. április 18-án a Kereskedelemügyi Minisztérium közreműködésével létrejött a szerződés az Orion, Philips, Telefunken, Standard rádiógyárak között húszezer darab Néprádió gyártására
A készülék 1939 őszén került a boltokba, önköltsége 57 pengő 30 fillér volt, az eladási ár 24 havi részletre 48 pengő. A különbözetet az államon keresztül a Posta, a Rádió és a villamos művek bevételeiből fedezték. A néprádiók propagálására félmillió pengőt fordítottak. Mivel az első húszezres széria hetek alatt elfogyott, 1940. január 31-én sor került a második, huszonötezer darabos sorozat szerződéskötésére. Összesen negyvenötezer darab készült a "Horthy Néprádióból". Az akció folytatására a háborús helyzet miatt már nem került sor.
A II. magyar néprádió program (1949-) – a „Rákosi Néprádió”
A Magyar Posta már 1946-ban foglalkozott a néprádió-kérdéssel, a Rádiótechnika című folyóiratban a nagyközönség is figyelemmel kísérte az ügyet. A Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete Híradástechnikai Szakosztálya 1947. június 16-án vitát rendezett a falurádió és a néprádió problémájáról. 1948-ban a Híradástechnikai Ipari Központ pályázatot írt ki, egy olcsó rádiókészülék gyártására. A megfogalmazott cél a szórakozás, oktatás, művelődés eljuttatása az olcsó Néprádión keresztül a széles néprétegek felé.
Barta István villamosmérnök, rádiótervező 1948-ban az Orion-gyár műszaki igazgatója lett és tevékenyen közreműködött a néprádió megkonstruálásában.
1949. év végén kerültek forgalomba az első 313-as típusszámú Néprádiók. A készüléket az Orion, a Philips, illetve ekkor a Szovjetunió birtokában lévő Siemens és Telefunken, illetve a RÁVA gyárak gyártották.
Az Orion, Siemens, Telefunken és a Philips Néprádiók csak alumínium házzal készültek, a RÁVA fadobozba szerelte készülékeit. Korabeli leírások szerint az alumínium ház gyártása gazdaságosabb volt, mint a fakáva. Egy idő után azonban leálltak az alumínium ház gyártásával, ennek egyik oka az volt, hogy a fémburkolat érintésvédelmi, biztonságtechnikai szempontból nem felelt meg a szabványoknak.
A Néprádió államilag támogatott ára 380 Ft volt, s OKÁ-utalványra (Országos Központi Áruhiteliroda) 12 havi részletre lehetett megvásárolni. A Néprádió hosszú időn keresztül a beszolgáltatásban, munkaversenyben aktív dolgozók jutalmaként is megjelent.
A „Rákosi Néprádió” nem volt hangolható, csupán három, előre beállított frekvenciát volt képes venni. Ezek a Kossuth, Petőfi adók, illetve a helyi adó volt. Nem hivatalos nevét a korszak vezetőjéről, Rákosi Mátyásról kapta.
Átalakított néprádiók
Ahogy a „Rákosi Néprádiók” megjelentek, az amatőr rádiósok és a rádiójavító kisiparosok körében azonnal megindult azok átalakítása hangolható, illetve kétsávos vevővé. Erre az adott lehetőséget, hogy a készülék érzékenysége és szelektivitása sokkal jobb volt annál, hogy az csak a helyi adók vételére korlátozódjék. Megszámlálhatatlan típusú és műszaki megoldású átalakítás történt, többnyire a modulátortekercsek helyére szereltek forgókondenzátort, erre építettek skálát, vagy egyszerűbb hangolásjelző mechanizmust.
A hatalom hozzáállása ezekhez az átalakításokhoz nem volt egységes. Volt, ahol elnézték, volt, ahol figyelmeztetés, volt, ahol büntetés járt érte. Ez abból adódott, hogy a Néprádiók kedvezményes fogyasztói ára az állami dotációnak volt köszönhető. Ez világvevő készülékekre nem járt, így az átalakító megkárosította a népgazdaságot azzal, hogy jogosulatlanul vett igénybe állami kedvezményt.
